A mai napon megcseréltük egymással a két légcsavart. Még tavasszal komoly korróziót találtunk a jobb motor légcsavarján, ezért a motorindításokat biztonsági okokból szüneteltetnünk kellett. Elvégre senki sem szeretné, ha egy elrepülő légcsavarlapát felnyársalná. Mivel a bal motor műszakilag nem valami fényes állapotú, ám a légcsavarja tökéletes, ezért a csere mellett döntöttünk.

Kicsit tartottunk az olyan munkától, ahol a hivatalos leírás így kezdődik: "Fogjon egy két méter hosszú rudat, és a célszerszámba helyezve lazítsa le az anyát. Ha nem mozdul, helyezzen el kalapácsütéseket a rúd végén."

Teljes sztori a hajtás után!

A csapat a pénteki időpont és az előrejelzett rekord-közeli meleg ellenére csaknem teljes létszámban felsorakozott. Endre, Zöpö és Ramius a Malév Ground Handling Kft. felajánlásából érkező darura várva lelazították a légcsavarok rögzítését, amely meglepően könnyen sikerült.

A darunak természetesen nem jelentett gondot a 200 kilós propeller leemelése. A két légcsavart mindössze 4 órás munkával sikerült megcserélni, ami az eddigi szívással terhelt manőverekhez képest kiváló eredmény.

A következő lépés a motorpróba lesz, aztán újra bemutatók!

Az Emlékparknak köszönet a munkavédelmi felszerelésekért! A fotókat Zoltai "Zöpö" Péter és Molnár Dávid készítette, valamint aki még esetleg megkaparintotta a fényképezőgépet.

Fotók ideát!

A bejegyzés trackback címe:

https://oldwings.blog.hu/api/trackback/id/tr364733188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása